Kovács Erika
Régebben általános iskolában alsósokat tanítottam írni, olvasni, számolni. Sok örömöt leltem ebben a munkában, melynek eredménye gyakran csak hosszú hónapok múltán mutatkozott meg. Miként korábban, most is mindannyiszor meghatódom, és boldogságot érzek, valahányszor azt tapasztalom, hogy az egykor bátortalan, bizonytalan léptű és kiállású, kezdetben önállótlan fiú vagy lány (akárhány éves legyen is) a tanfolyamot követően felbátorodik, magára lel, javulnak tanulmányi eredményei, egészsége, kapcsolatai – miközben iskolai, otthoni körülményei talán mit sem változtak –, felismerve a benne rejlő lehetőségeket bízni kezd önmagában, s tudatára ébred annak, hogy amit el szeretne érni, ahhoz megvannak az eszközei, és tudja is azokat használni. Ám ehhez a csodához nem szükséges hónapokat várnia!
Bár nem tudja, a sikert valójában önmagának köszönheti. Ilyen sorok kerülnek ki a kezei alól: „…most nem én lennék az osztályban a legjobb tanuló, még mindig nem érteném a matekot és a történelmet, és nem lennék a fiúkkal ilyen jóban…” A legfelemelőbb e változásban talán mégis az, hogy ezt az élményét a szüleivel együtt ünnepelheti, akik gyakran már a tanfolyamon társául szegődnek erre a nagyszerű kalandra.
Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében, valamint Budapesten tartott agykontrolltanfolyamaimra 6–9 és 9–14 esztendős gyerekek jelentkezését várom, szüleik társaságában.
Elérhetőség: 96/519-319 és 20/211-3527
cser1ka.agykontroll@gmail.com
www.hetszinvilag.tk













