Polgárné Buzás Erzsébet

Egy Pápa melletti kis falu nyugalma jelenti az otthonomat, ahol férjemmel vállvetve neveljük, terelgetjük, és főleg szeretjük három gyönyörű, kamaszkorú gyermekünket. Végzettségemet tekintve középiskolai nyelvtanár vagyok, s amióta az eszemet tudom, tanítani akartam. Nem azért, hogy előadhassak, hogy megmutassam, milyen okos vagyok én, hanem hogy valamilyen módon megláttassam a másikkal, mire képes ő, ha igazán el szeretné érni a célját.
Majdnem 14 éve már annak, amikor először vettem részt felnőtt agykontrolltanfolyamon, ahol ugyanerről szólt a négy nap. Arról, hogy a céljaink eléréséhez olyan eszközök állnak a rendelkezésünkre, amelyekről eddig nem volt tudomásunk. Birtokában vagyunk szinte mindennek, ami segíthet bennünket a cél felé vezető úton. Csak fel kell ébreszteni, meg kell ismerni és élni kell ezzel a tudással.
Szülőként és pedagógusként egyaránt fontosnak tartom, hogy adni tudjunk valamit a gyermekeinknek, diákjainknak, amivel segíthetjük őket abban, hogy később, az önálló életben is megállják a helyüket. Egy olyanfajta tudást, vagy inkább gondolkodásmódot, amelynek köszönhetően ugyanaz a dolog, ami korábban problémát és stresszt jelentett, átalakuljon megoldásra váró feladattá és a végén sikerélményhez juttassa őket.
Mindhárom gyermekem elvégezte a gyermektanfolyamot, így nap, mint nap látom, mit jelent ismerni és alkalmazni a Silva-módszert. Természetesen az élet nálunk is zajlik, de mindenre megtaláljuk a legjobb megoldást. A gyerekek kiegyensúlyozottak, nagyobb önbizalommal rendelkeznek, hatékonyabbak a tanulásban és remekül osztják be az idejüket. Türelmesebbek lettek, és egészségesebbek. Kezdik érteni és élni azt, amit pozitív gondolkodásnak hívunk.
A tanfolyamok kétnaposak, hétvégén zajlanak, de iskolai szünetben hét közben is szívesen tartok kurzust. 6-10 és 10-14 év közötti gyerekek számára tartom a tanfolyamokat, s mivel kis létszámú csoportokkal dolgozom, elegendő lehetőségem nyílik egyenként is jól megismerni mindenkit. Fontosnak tartom, hogy a szülők is nyomon tudják követni azt, amit a gyerekek tanultak és onnantól fogva gyakorolnak, ezért a tanfolyamok végén közösen beszélgetünk arról, milyen módon bátorítsák, ösztönözzék gyermekeik további fejlődését.
Oktatási területeim: Veszprém megye, elsősorban Pápa és környéke, Vas és Győr-Moson-Sopron megye egyes részei.

Elérhetőség:
20/522-5218 vagy 89/319-090;
polgarok@gmail.com