Rösszer Julianna
Rösszer Julcsi vagyok. Különös ismertetőjegyem, hogy tisztelem, szeretem, tolmácsolni igyekszem a gyerekeket, az önismeret és önbecsülés fontosságát. Azt is elmondom, hogy miért.
Gyermekként sokszor éreztem úgy, hogy a felnőttek nem értenek engem és én sem értem elég jól őket. Nem tudtam, hogy mit csinálok rosszul, hogy annyi szidást, letolást kapok. Úgy éreztem, hogy sokat beszélnek, de nem mindig értem, hogy miről… Ha kérdeztem, akkor néha kaptam választ is, de legtöbbször túlzott kíváncsiságomat lohasztották. Rettenetesen sajnáltam magamat… Ekkor fogadtam meg, hogy én olyan felnőtt leszek, aki odafigyel a gyerekekre, arra, amit mondanak, és segítek nekik abban, hogy a többi felnőttel is tudjanak egymást megértve beszélni.
Telt múlt az idő, kitartásom, „majd én megmutatom” hozzáállásom átsegített a nehéz időszakon, aztán kamaszként jött a szerelem és az minden gondolatomat elsöpörte. Ahogy az lenni szokott, összeházasodtunk és nemsokára megszületett a kislányom. Ekkor ismételten eszembe jutott a fogadalmam, és úgy éreztem, hogy itt az idő: el kell kezdenem tanulmányozni a felnőttek és a gyerekek nyelvét. Nem mondom, hogy könnyű volt… De nem adtam fel! Rájöttem arra, hogy a nehezen érthető dolgok megértéséhez az a titok, hogy kitartóan kell figyelni, és sokféleképpen értelmezni azt. Akkor is, ha még nem értjük teljesen, a részvétellel olyan tapasztalatokra teszünk szert, ami megkönnyíti a változásokra való ráhangolódást. Ez meg is látszott életem alakulásán. A célra való fókuszálás, és az elterelődések időszaka váltogatta egymást. Először képesítés nélküli pedagógusként hobbi szinten kezdtem el foglalkozni gyermekekkel, aztán álmodoztam a lehetőségről, hogy szakképesítést szerzek. Megtörtént a csoda: a rendszerváltás után Erdélyben is lehetőség nyílt az érettségi utáni pedagógusi pályára lépés lehetősége. Jó sok ideig tartottak a küzdelmes időszakok az életemben. Előbb tanítói, majd gyógypedagógus-pszichopedagógusi oklevelet, később pedig mentálhigiénés szakemberi képesítést is szereztem. Nagyon elfáradtam. És amikor már erőim végén éreztem magam, akkor találkoztam az AGYKONTROLL-al. A tanfolyam után csak az járt az eszemben, hogy ez a tudás mennyit segített volna rajtam gyermekként, és mennyire szükségük van a mai gyermekeknek erre. Újabb csodaként éltem meg, hogy 18 év után ismét indítottak gyermek agykontroll képzést Magyarországon! Azóta ismételten érzem, tudom és hiszem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint eddig gondoltam. És tenni akarok azért, szakmai tudásomat és saját tapasztalataimat kamatoztatva, hogy a környezetemben élő gyerekek, felnőttek is jól érezzék magukat a saját bőrükben, tanulják és megoldják a nehéznek tűnő helyzeteket és higgyék el ÉRTÉKES EMBERKÉK ők! És a lehetetlennek tűnő helyzetek is életre kelthetők fantáziával, a célra való fókuszálással!
Üdvözlettel: Rösszer Julianna
Elérhetőség: 30/500-8519
pkjulcsika@gmail.com










